Különleges Koronázási Hétvégére készül a Gödöllői Királyi Kastély!

Június 9-10-ig multidéző programok sokaságával várják a családokat.

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya, a Gödöllői Királyi Kastély feledhetetlen programok sokaságával kíván megemlékezni Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-án történt megkoronázásáról. Hazánk egyik legpompásabb környezetében öltöztetheti mindenki a szívét és lelkét ünneplőbe, ahogyan azt a királyi család tagjai és a város lakói is tették minden évben.

A rendezvény évről évre sok látogatót vonz, amely nem csak a mesés környezetnek, hanem a családias, vidám hangulatú programoknak is köszönhető.

A szervezők természetesen nem csak az előadások és a programok során gondoltak minden korosztályra, hiszen napközben aTerítéken a fehér aranycímű tárlatvezetéseken lehet részt venni.

A Levendula Játszóház is várja a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt az Öltözz királylánynak, Találj ki a labirintusból! nevű játékos foglalkoztatóval. Lesz még fegyver és harci jármű bemutató, valamint a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység játékos toborzója. Ezen kívül kézműves vásár, Kürcsi-őskalács, Lacikonyha, kenyérlángos és sok egyéb finomság várja a látogatókat.

„Éld át a múltat!” – életképek az állandó kiállítás termeiben

A királyi család gödöllői kastélyban töltött mindennapjaiba nyernek bepillantást látogatók, az eredeti, ma már múzeumi környezetben. I. Ferenc József uralkodót és Erzsébet királynét elkísérte Rudolf trónörökös, Mária Valéria hercegnő és az udvarhölgyek, társalkodónők, hadsegédek, nevelők és szolgálók sora. „Keringőzzön a Császárral!” – császárkeringő, a királyi pár és a főurak táncát óránként lehet megtekinteni a díszteremben.

A rendezvény 6 éves kortól 500Ft értékű sétálójegy megvásárlásával látogatható!

Egy biztos, aki ezen hétvégén a kastélyt választja, az egész családjával kellemes, szívmelengető élményekkel, s örök emlékekkel tér majd haza.

Részletes program a Gödöllői Királyi Kastély honlapján.

https://kiralyikastely.blogstar.hu/./pages/kiralyikastely/contents/blog/53727/pics/lead_800x600.jpg
Gödöllő,Gödöllői Királyi kastély,Koronázási Hétvége,program
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?